Bucsuszentlászló kivirágozta magát
Távolról pacsizzuk: Bödőcs Tibor kapta a Karinthy-gyűrűt
Bödőcs Tibor kapta a Magyar Rádió (MR) Karinthy-gyűrű díját, amelyet 1975 óta minden évben, Karinthy Frigyes születésének évfordulója (június 24.) alkalmával ítél oda a közrádió a szatirikus és humoros műfaj kimagasló szereplőinek.
2010.07.01 14:08MR1- KossuthAz MR1-Kossuth Rádió Rádiókabaréban rendszeresen hallható Bödőcs Tibor, a hazai stand up műfaj frontembere.
„A bucsuszentlászlói fiatalember karrierje falunapokon és cipőboltokban kezdődött, mára számos fellépést tudhat maga mögött, kétszer rászolgált a Rádiókabaré Bon-bon-díjára is. Végzettsége: majdnem magyartanár. Szövegeiben a közélet, a történelem, a kultúra és természetesen Bucsuszentlászló kocsmájának történéseiből sző sűrű hálót” – mondta Sinkó Péter, a Rádiókabaré vezető szerkesztője, majd így folytatta: „ A rádió márványtermében itt ül egész Búcsúszentlászló: nénik jöttek tepsikkel, bácsik demizsonokkal. A mai "kortárs" humor legnagyobb ünnepére jöttünk össze, amikor a Karinthy gyűrűt átadjuk Bödőcs Tibornak.”
Egy kis trompfért persze a díjazott sem ment a szomszédba: „ kicsit zavarban vagyok, mert anyáméknak azt mondtam, hogy diplomaosztóm lesz végre. Köszönöm szépen Sinkó Péter rektor úrnak a megható beszédet. 27 és fél évesen kapom a díjat, ez tornászlányban már idősnek számít, indián törzsfőnöknek fiatal vagyok, de humoristának még nem annyira öreg talán. Paródiákkal indítottam, középen próbáltam tartani a műsort a közéletnél és a végén a búcsúszentlászlói történetekkel célegyenesbe fordultam.”
Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Egy zalai kis faluban, Bucsuszentlászlón töltötte ingergazdag gyermekkorát, „Szen’lászlót” műsoraiban számtalan kameraállásból mutatta be.
2004-ben egyszerre csatlakozott a Dumaszínházhoz és lett állandó kerettagja az MR1-Kossuth Rádió kabaréműsorainak.