Kultúra

Háromszázöt jelölt van az idei Nobel-békedíjra

A listán szerepel két fiatal klímaaktivista, a svéd Greta Thunberg - őt ezúttal már negyedik alkalommal jelölték a díjra - és az ugandai Vanessa Nakate is.

2023.02.22 19:43MTI

Összesen 305 jelöltje van az idei Nobel-békedíjnak - jelentette be szerdán Oslóban a Norvég Nobel Bizottság, amely a neveket azonban nem tette közzé.

A jelöltek - akiknek a száma alatta marad a 2016. évi 376-os rekordnak - 212 magánszemély és 93 szervezet között oszlanak meg. A jelölési határidő február 1-én járt le.

Az oslói székhelyű bizottság alapszabálya szerint a jelöltek nevét ötven évre titkosítják.

A több ezer jelölő (bármely ország parlamenti képviselője, minisztere, korábbi díjazottak, egyes egyetemi tanárok) azonban közzéteheti a jelöltje nevét.

Mint tavaly, idén is számos jelölés áll kapcsolatban az ukrajnai háborúval: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Recep Tayyip Erdogan török államfő, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és egy háborús bűnöket kivizsgáló nemzetközi bíróság felállításán munkálkodó ukrán szervezet.

A Nobel-békedíjra jelöltek között vannak Vlagyimir Putyin orosz elnököt bíráló oroszok is: Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, Vlagyimir Kara-Murza újságíró és a Veszna demokráciatapárti ifjúsági szervezet.

A listán szerepel továbbá két fiatal klímaaktivista, a svéd Greta Thunberg - őt ezúttal már negyedik alkalommal jelölték a díjra - és az ugandai Vanessa Nakate, Maszi Alinedzsád iráni nőjogi aktivista és az általa vezetett, a hidzsáb viselését ellenző My Stealthy Freedom nevű szervezet, Mahbuba Szeradzs afgán nőjogi aktivista, valamint az Üdvhadsereg.

Henrik Urdal, az Oslói Békekutató Intézet igazgatója, aki több emberi jogi aktivistát is jelölt a kitüntetésre, február 1-én emlékeztetett, hogy idén van a 75. évfordulója az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának, és a listájával az emberi jogok védelmezőire hívja fel a figyelmet.

A listán szerepelnek demokráciapárti kínai és hongkongi aktivisták (Csov Hang-tung, Peng Lifa, az Ujgur Bíróság nevű szervezet), a junta által leváltott Kjaú Mo Tun mianmari ENSZ-nagykövet, aki azóta is hivatalban van, és a katonai diktatúrát ellenző NUCC pártszövetség, valamint Maggie Gobran egyiptomi esélymunkás.

Tavaly a Nobel-békedíjat hárman kapták megosztva: az orosz hatóságok által betiltott Memorial orosz civil szervezet, az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja és Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista.

A díjazottak Oslóban december 10-én, az alapító Alfred Nobel 1896-os halálának évfordulóján veszik át a díjjal járó oklevelet és a 10 millió svéd koronás (344,2 millió forint) pénzjutalmat.

A Nobel-békedíj jelöltjei - tudományos kollégáikhoz képest - gyakrabban okoznak meglepetést és vitákat. 2021-ben Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök egyaránt a jelöltek között volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.