Kultúra

Újra látogatható a Machu Picchu

A világörökség részéhez tartozó inka romvárost több mint három hete zárták le, miután kormányellenes tüntetők elbarikádozták az odavezető utat.

2023.02.15 17:35MTI

Szerdától újra látogatható a Machu Picchu - írta perui tisztségviselőkre hivatkozva a BBC brit műsorszolgáltató honlapja.

A világörökség részéhez tartozó inka romvárost turisták ezrei keresik fel naponta. A területet több mint három hete zárták le, miután kormányellenes tüntetők elbarikádozták az odavezető utat.

A perui hatóságok jelezték: mindent megtesznek a látogatók biztonsága érdekében.

A gazdaság szempontjából létfontosságú idegenforgalom a perui GDP 3-4 százalékát teszi ki. A belpolitikai válság miatt a szektor egyes becslések szerint eddig több mint hatmillió dollárt veszített.

A múlt héten korlátozott szolgáltatással újraindult a vasúti forgalom a térségben, amelyet azt követően függesztettek fel, hogy a tüntetők sziklatömböket gördítettek a sínekre.

A zavargások Pedro Castillo elnök eltávolítása és letartóztatása után kezdődtek tavaly decemberben. A 2021-ben megválasztott elnököt azután tartóztatták le, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus puccskísérletnek minősített. Castillo jelenleg börtönben van, és lázadással vádolják. Tisztségét alelnöke, Dina Boularte vette át.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.