Gyász

Elhunyt Csűrös Karola

A Szomszédok Etusa 85 éves volt.

2021.11.24 12:22ma.hu

85 éves korában meghalt Csűrös Karola - tette közzé a Facebookon a Madách Színház, amelynek egykor társulati tagja volt.

"A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Csűrös Karola színművésznő.

1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba. Célia, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney: Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

Férje, Horváth Ádám teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus.

Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban Érdemes művész lett.

Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Karcsika, sosem felejtünk el" - írja Facebook-oldalán a színház.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.