Gyász

Meghalt Baksa-Soós János

Tíz nappal Póka után.

2021.09.26 09:54ma.hu

Hosszú betegség után, öt nappal hetvenharmadik születésnapja után meghalt Baksa-Soós János, választott nevén Január Herceg Tova ICY képzőművész, performer, a Kex együttes egykori énekese – közölte család a Magyar Naranccsal.

Baksa-Soós János 1948. szeptember 20-án született Budapesten, zenei általános iskolai tanulmányai után, 1962-ben Kelet-Berlinbe került, ahol az Aldershof könyvtárban és rajzfilmstúdióban dolgozott. 1966-ban tért vissza Budapestre.

1968-ban alapító tagja volt a Wastaps, majd 1969-ben a Kex együttesnek. 1971-ben hatósági zaklatások miatt az NSZK-ba disszidált, ahol Essenben a Folkwang iskola grafika szakán tanult. Ezt követően a düsseldorfi Kunstakademién tanult festészetet, grafikát, valamint szobrászatot.

1978-ban Berlinben telepedett le és a képzőművészet felé fordult. 1996-ban a Dorottya Galériában, 2007-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, legutóbb pedig 2019-ben a Paksi Képtárban volt kiállítása.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.