Kult

Csak 27 jegyet vettek, elmarad Ganxsta Zolee dublini koncertje

Mindenki azt hitte, telt házas buli lesz.

2019.11.08 10:32ma.hu

November 9-én az ír fővárosban, Dublinban adott volna koncertet Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint Mohamed Fatima, ám a koncertszervező hétfőn közölte, hogy a buli elmarad. A 19 online, illetve a 8 bolti, tehát összesen 27 jegyvásárlónak megtérítik a 25 eurós, mintegy 8300 forintos jegyek árát.

A Bors érdeklôdésére Ganxsta Zolee az esetrôl elmondta: "Ilyen van. Mindig szerzôdést kell írni. Száz bulit lemondtak már és száz bejött helyette, eggyel több vagy kevesebb, teljesen mindegy."

A lap szervezőt is felkereste, ám Szántó Lóránd nem kívánt többet hozzátenni a közleményéhez. A szervező mellett Balogh Gábor, az Írországi Magyarok TV vezetője a rendezvény reklámozásában vett részt. A lappal együtt ő próbálta megfejteni, mi lehetett a Ganxstáék iránti érdektelenség oka.

"Zoli Dublinba szinte hazajár, és két éve már nem volt, így mindenki azt hitte, hogy telt házas buli lesz. Kétszázötven ember jelezte az eseménynél, hogy jönne, ami nem túl nagy elvárás, ám az augusztus óta árusított jegyek csak nem akartak elkelni" – mondta Balogh, majd hozzátette: "Egyre telítettebb a dublini magyar rendezvények piaca. Az elmúlt pár héten volt egy nagy sikerű Szomszédnéni Produkciós Iroda-fellépés, egy Shakespeare-előadás magyar színészekkel. Egy hét múlva Kalapács-koncert lesz, a hónap végén pedig jön Sub Bass Monster. Ganxstáék bulija még telt ház, vagyis 300 fő esetén is csupán minimális pluszt hozott volna." Balogh szerint a fellépők repülőjegyeinek árát a szervező biztosan bukta, ha a szállásukat időben lemondta, akkor azt talán nem, viszont a helyszínért lehet, hogy kötbért kell fizetnie. A Facebook-hirdetések pénzeivel együtt a veszteség biztosan több száz­ezres nagyságú.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.