Örökségvédelem

Felújítják Liszt Ferenc egykori orgonáját

26 millió forint támogatásból csináltatják meg.

2016.11.22 10:15MTI

Elkezdték felújítani a zeneszerző egykori orgonáját a burgenlandi Doborján (Raiding) településen működő Liszt Ferenc Egyesület fennállásának közelgő 50. évfordulója alkalmából.

Liszt Ferenc az orgonán még gyerekként játszott a helyi templomban, azonban a hangszert már évtizedek óta nem szólaltatták meg. Az 1770-ben készített orgona 1924-ig a templomban állt, ezt követően Liszt szülőházába került. 1840-ben, amikor Liszt Ferenc a településen járt, a zeneszerző 100 guldent adott a hangszer felújítására, azonban a restaurálás ekkor nem történt meg.

Az egyesület a hétfőn kezdődött felújítás költségét, mintegy 85 ezer eurót (26 millió forint) támogatásokból teremti elő.

Az orgona restaurálását Wolfgang Karner alsó-ausztriai orgonaépítő végzi. A becslések szerint a restaurálás 1200 munkaórát tesz majd ki. A munka során kicserélik a hangszer fa- és fémsípjait és a hiányzó arany berakásokat is pótolják.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.