Programajánló
Hamarosan kezdődik a Paloznaki Jazz Piknik
A rendezvényen nincs fesztiváltömeg, jut hely mindenkinek.
2016.07.24 23:30MTIKét hét múlva, augusztus 4-én kezdődik a jubileumi, 5. Paloznaki Jazz Piknik. Az eseményen két színpadon tizenhárom fellépővel várják a látogatókat - mondta el a rendezvény kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.
Budavári Dóra közölte: a jubileumot a francia St Germain egész estés koncertjével ünneplik a nulladik napon. Hozzátette: Mario Biondi betegség miatt lemondta fellépését, de ott lesz Paloznakon az Earth, Wind & Fire Experience feat. Al McKay formáció és "a magyar dzsesszélet színe-java".
Ismertette: a piknik egy tájház udvarán tartott rendezvényből nőtte ki magát háromnapossá; tavaly már hatezren érkeztek a négyszáz lakosú faluba a koncertekre.
Budavári Dóra beszélt arról is, hogy a gasztronómiai felhozatal egyedi, és a borokra is nagy hangsúlyt helyeznek. Hangsúlyozta, azért szeretik a piknik elnevezést, mert a rendezvényen nincs fesztiváltömeg, jut hely mindenkinek.
Paloznak a Balaton-felvidéken található, mintegy tíz percre Balatonfüredtől. A piknik ideje alatt ingyenese buszokat indítanak a környező településekre, hogy könnyebb legyen a közlekedés és a szállások megközelítése - közölte a kommunikációs vezető.
A pikniket augusztus 4. és 6. között rendezik.