Drámával nyitnak
Pénteken kezdődik a Keresztény Színházi Fesztivál
Kocsis István Az áldozat című, Szent Margit legendáját feldolgozó drámájának bemutatója nyitja az Újszínház második Keresztény Színházi Fesztiválját pénteken.
2015.05.13 12:09MTIDörner György igazgató az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a május 23-ig tartó összművészeti fesztiválnak otthont adó Újszínház és a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom mellett az idén két új helyszínen, a Nemzeti Színházban és a József Attila Színházban is zajlanak programok.
Az Újszínházban a magyar produkciók mellett négy külföldi előadás szerepel a programban, olasz és lengyel társulatokat látnak vendégül, a templomban pedig koncertekkel várják a közönséget. A fesztivál pénteken szentmisével indul, az előadássorozatot gálaműsor zárja.