"Széo szimbólium"

Felavatták az Örkény Árkádot a Madách téren

Felavatták az Örkény Árkádot a VII. kerületi Madách téren, az Örkény István Színház előtti részen szombaton.

2013.05.04 17:33MTI

"Innentől fogva tehát ezt a helyet Örkény Árkádnak hívják. Szép szimbólum, szívünkhöz közel álló és én nem látok semmi okot az életműben, hogy ez valaha, amíg ezek a házak állnak, megváltozzon. Ha megváltozik, annak nem a szerző lesz az oka, hanem valami más" - mondta Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója az árkád avatóünnepségén. 

Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), a VII. kerület polgármestere hangsúlyozta: Erzsébetváros büszke arra, hogy olyan emberek fémjelzik történetét, mint Örkény István. "Az író nevét őrzi már egy színház, tavaly az Örkény-centenárium alkalmából a Damjanich utcában emléktáblát avattunk, ma átadjuk az árkádot és az idén is megrendezzük az Örkény Kertet" - sorolta a polgármester. 

Elmondta: augusztus 31-én harmadik alkalommal tartják meg az Örkény Kert elnevezésű egész napos szabadtéri programsorozatot. A kerület és a színház közös rendezvényének helyszíne a Madách tér melletti területre kerül az idén a tér felújítása miatt, amely októberre készülhet el. Az avatáson a névadó családja és az Örkény Színház több művésze is jelen volt. 

Mácsai Pál felidézte, hogy pár éve Örkény Antallal, az író fiával és özvegyével, Radnóti Zsuzsával együtt gondoltak arra, hogy Örkény István születésének századik évfordulóján megérdemelné, hogy legyen olyan közterület, amely a nevét viseli. "Jár neki - irodalmi rangja, kvalitása miatt", s a VII. kerület kezdeményezésük mellé állt. Így elkészülhetett a színház bejárata előtti oszlopon elhelyezett emléktábla, amelynek felirata: 

"Ezt az árkádot születésének századik évfordulóján Örkény István íróról nevezte el Erzsébetváros Önkormányzata". Szólt arról, hogy a későbbiekben a szemközti árkád is nevet kaphat a VII. kerület valamely másik nagy alakjáról. Felvetése szerint viselhetné Nagy László költő nevét, aki a kerület lakója és Örkény István barátja volt, és akiről szintén nincsen még köztér elnevezve Budapesten.
 
Örkény István Kossuth-díjas író, dramaturg, a Tóték és a Macskajáték alkotója, az egyperces novellák műfajának megteremtője 1912. április 5-én született Budapesten. 

A Macskajáték és a Tóték a színházban és filmen is nagy sikert aratott, a világ számos pontján öregbítve írója és Magyarország hírnevét. 1969-ben a Tótékból Isten hozta őrnagy úr címmel Fábry Zoltán rendezett filmet, a Macskajátékot 1972-ben Makk Károly álmodta filmvászonra. Örkény munkásságát 1973-ban Kossuth-díjjal ismerték el. Az író 1979. június 24-én hunyt el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.