A Thália Színház Mikroszínpadán
Több mint kilencven költő verse a Versmaratonon
Az év versei 2013 című kötetben szereplő 92 költő olvassa fel verseit a harmadik Versmaratonon, amelyet a költészet napján, április 11-én rendeznek meg 11 és 23 óra között Budapesten, a Thália Színház Mikroszínpadán.
2013.04.04 13:42MTIA Magyar Napló Kiadó szervezésében megvalósuló rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára kiemelte, hogy Az év versei 2013 című könyvet az ország valamennyi középiskolájába eljuttatják.
A politikus hangsúlyozta, hogy a Versmaraton azért fontos a tárca számára, mert általa a "magyar irodalom gyöngyszemeit" juttathatják el a társadalomhoz. "A nemzeti kultúra akkor lesz erős, ha nagyon sokan tudják fogyasztani" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közreműködésével a verseket emberek milliói hallhatják.
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a Versmaraton célja az, hogy 12 órán keresztül a verseké legyen a főszerep. Kiemelte, hogy a Mikroszínpadon 92 költő olvassa fel versét, majd a Thália Látványstúdióban a közmédia munkatársai beszélgetnek az alkotókkal. Elmondta, hogy a közmédia A hely című műsora is kitelepül, hogy a Tháliában zajló monstre rendezvény kulisszatitkait ismertesse meg a nézőkkel.
A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az MTVA valamennyi kulturális műsora kiemelten foglalkozik majd a Versmaratonnal. Hozzátette: az elhangzó szövegek a költők saját hangján bekerülnek a közmédia archívumába. "Olyan kulturális kincs képződik az évek során, amelyet bármikor elő lehet venni" - fogalmazott. Gazsó L. Ferenc kiemelte, hogy a Kossuth Rádió weboldalán élő videoközvetítés formájában bárki bekapcsolódhat a Versmaratonba.
Szerinte ez azért fontos, mert így olyan iskolák diákjai is hallhatják-láthatják a kortárs költőket, akik a földrajzi távolság miatt személyesen nem tudnak Budapestre utazni. Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Vers napról napra sorozatuk hallgatottsága indulása óta 30 ezer fővel nőtt, ami szerinte azt jelzi, hogy a versre van igény és kereslet.
Kiemelte, hogy a Kossuth Rádióban többször élőben kapcsolják majd a Versmaratont, a Petőfi Rádióban egész nap megzenésített versek lesznek hallhatók, emellett a Bartók Rádióban is megemlékeznek a költészet napjáról. Megjegyezte, hogy az idén is megszületik a felolvasó költők nagy, közös verse, amelyet egy hosszú papírtekercsre írnak majd.
Oláh János, a Magyar Napló Kiadó igazgatója a magyar irodalmifolyóirat-kultúra fontosságára hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy a 12 éve megjelenő Az év versei kötetet több mint negyven folyóirat versközléséből válogatják, így a szerkesztőségek egyfajta szakmai előszűrőként is működnek. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a Versmaratont a Kárpát-medence legnagyobb versünnepének nevezte, amely szerinte látlelet is Magyarországról.
Mint fogalmazott, a kötet verseiből lemérhető a magyar nemzet állapota, örömei, küzdelmei. Az antológia legidősebb alkotója a 92 éves Hárs Ernő, őt a 86 éves Vasadi Péter követi a sorban, de szerepel a könyvben a 84 éves Juhász Ferenc is.