Hatalmas adag altató a piában

Mérgezett konyakkal legalább 13 embert gyilkolt meg és rabolt ki egy orosz rabló

Legkevesebb 13 ember életét oltotta ki és legalább további 12 áldozatának okozott súlyos egészségkárosodást mérgezett vodkával a moszkvai elővárosi vonatokon egy 23 éves férfi, akinek elfogását szerdán jelentette be az ügyészség.

2010.02.10 18:14MTI

Alekszej Vijgodszkij mindig ugyanazt az eljárást követte: a vonaton odaült egy már kissé kapatos férfihoz, vagy társasághoz, és felszólította őket, hogy igyanak vele az üvegéből a gyereke, vagy az ő születésnapjára, vagy egyszerűen csak kóstolják meg a konyakját.

Amikor aztán az áldozatai elvesztették eszméletüket, a bűnöző elvette tőlük értékeiket: pénztárcájukat, mobiltelefonjukat, bankkártyáikat, de még közlekedési bérleteiket is, majd sorsukra hagyta őket.

A konyakban hatalmas adag altató volt, annyi, hogy 13 áldozata életét vesztette, 12 az intenzív osztályon kötött ki és hosszas kezelésre szorult. Az életben maradottak közül többen elvesztették az emlékezetüket. A rendőrség folytatja a nyomozást, mivel a rendelkezésére álló adatok szerint lehetnek még további áldozatok is.

A gyilkos ellen gondatlanságból halált okozó súlyos testi sértés vádjával indítottak büntetőeljárást.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.