Török-szíriai földrengés

Szijjártó Péter: átmenetileg kiürítették az ankarai magyar nagykövetséget

Statikus érkezik hamarosan a helyszínre, hogy megvizsgálja az épület állapotát.

2023.02.06 15:37MTI

Elrendelték az ankarai magyar nagykövetség átmeneti kiürítését a törökországi földrengést követően; a kormány este ötven fős egységet indít útnak a katasztrófa sújtotta területre, így segítve az esetleges további túlélők utáni kutatást - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A tárcavezető friss tájékoztatásában aláhúzta, hogy minden bizonnyal ez volt a második legsúlyosabb következményekkel járó földmozgás Törökországban, ráadásul azóta is folyamatosan érkeznek hírek kisebb utórengésekről az ország különböző pontjairól, így egyebek mellett a fővárosból is.

Szijjártó Péter közölte, hogy nemrég beszélt török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval, akinek kifejezte részvétét, és jelezte, hogy Magyarország továbbra is kész minden segítséget megadni a túlélők utáni kutatás, a sebesültek ellátása és a sérült infrastruktúra helyreállítása terén.

Elmondta, hogy az ankarai magyar nagykövetségen is érzékelhető volt a földrengés, ezért a diplomáciai képviselet vezetője elrendelte az épület átmeneti kiürítését. Statikus érkezik hamarosan a helyszínre, hogy megvizsgálja az épület állapotát.

"Emellett jeleztük a Törökországban tartózkodó magyar állampolgároknak, akik közül 213 jelentkezett konzuli védelemre, hogy az ország mely területeit ne látogassák. Egy olyan magyar személyről van egyelőre tudomásunk, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatos a kapcsolat" - tájékoztatott.

"Azt szeretném kérni tisztelettel, hogyha van olyan magyar állampolgár, akiről tudomásuk van, hogy a katasztrófa által érintett területen van, azt jelezzék, akár a külügyminisztérium konzuli szolgálatának, akár az ankarai nagykövetségünknek. Még egyszer mondom, hogy a konzuli védelemre jelentkezettek között egyelőre ilyen személy sincsen" - tette hozzá.

A miniszter ezen felül közölte, hogy a Győri ETO női kézilabdacsapata Törökországban van jelenleg, velük a nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van, ők este Isztambulból fognak majd hazautazni. Illetve a Ferencváros korosztályos futballcsapata tartózkodik még edzőtáborban, akik a tervek szerint a hét második felében érkeznek haza, velük is folyamatos a kapcsolattartás.

Még az este folyamán elindul Törökországba az az ötven fős, hat orvost is soraiban tudó kutató-mentő alakulat, amely az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálásában jött létre - emelte ki.

"A török fél megköszönte és el is fogadta a felajánlásunkat, hiszen a legfontosabb feladat most az, hogy a romok alatt rekedteket időben meg lehessen találni, és még életben ki lehessen menteni őket" - hangsúlyozta. "Emellett pedig több civil vagy segélyszervezeti kutató-mentő orvosi alakulattal vettük már fel a kapcsolatot, az ő kapacitásaikat, képességeiket lejelentettük a budapesti török nagykövetségnek azzal, hogy amilyen erőkre, amilyen segítségre szükségük van, mi azt természetesen azonnal küldjük is" - mondta.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Szíria területein is pusztító volt a földrengés, több olyan keresztény közösség komoly károkat szenvedett, amellyel a magyar kormány kapcsolatban áll.

"Az ő támogatásukat is természetesen az elkövetkezendő napokban napirenden fogjuk tartani, illetve végre fogjuk hajtani" - szögezte le.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.