Bűnügy

Olaszországból érkező illegális hulladékkal kereskedő bűnbandát leplezett a szlovén rendőrség

A vizsgálat több mint 70 illegális hulladékszállítmányt talált, amelyekből 1700 tonna hulladék került illegálisan lerakásra.

2022.09.29 21:30MTI

A szlovén rendőrség büntetőeljárást indított több szlovén és olasz állampolgár, valamint két szlovén vállalat ellen Olaszországból illegálisan Szlovéniába szállított hulladék miatt - közölte a koperi rendőrség csütörtökön.

A nemzetközi akcióban olasz és szlovén rendőrök vettek részt az Európai Unión belüli rendőrségi együttműködést koordináló Európai Rendőrségi Hivatallal (Europol) együttműködve.

A közlemény szerint a hatóságok 24 gyanúsítottnál és 12 olyan cégnél tartottak házkutatást, amelyek a gyanú szerint különféle módon - az illegális szemét előállításán át a feldolgozásig és szállításig - a hulladékellátási láncban tevékenykedtek. A vizsgálat szerint 400 ezer euró haszonra tettek szert.

A nyomozást 2019-ben és 2020-ban folytatták le, és megállapították, hogy a bűnözői csoport hulladékkezelő társaságokat üzemeltetett, amelyek Olaszországban ipari csarnokokban tárolták a szemetet, majd hamis dokumentumokkal nagy mennyiségben Szlovéniába, Horvátországba és Magyarországra juttatták el.

A rendőrség szerint a csoport kommunális és speciális hulladékot dolgozott fel és szállított külföldre, amely vegyes hulladékból, gumiból, műanyagból, bőrből és veszélyes hulladékból állt.

A közös vizsgálat több mint 70 illegális hulladékszállítmányt talált, amelyekből 1700 tonna hulladék került illegálisan lerakásra. Szlovéniában Divaca közelében, a természetben hozták létre az illegális hulladéklerakókat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.