Járvány
Koronavírusos holttest miatt verekedtek össze két konkurens temetkezési vállalat emberei
A két konkurens vállalat emberei a patológia előtt találkoztak, ahol a kezdetleges szóváltás végül tettlegességig fajult.
2020.11.05 11:21ma.huKoronavírus-fertőzött holttest miatt verekedtek össze két konkurens temetkezési vállalat emberei Szlovákiában - írja a Parameter.sk.
Egy temetkezési vállalat emberei elvitték egy nő holttestét az alsókubini patológiáról. Az elhunytnál korábban koronavírus-fertőzést állapítottak meg. Nem sokkal később megérkezett a konkurens vállalat a holttestért, de mint kiderült, feleslegesen. Jana Fíniková, a temetkezési vállalat tulajdonosának elmondása szerint a család őket bízta meg a temetés elvégzésével, így a másik cég a hozzátartozók tudta nélkül vitte el az elhunytat.
A másik vállalat tulajdonosa, Roman Hagara viszont azzal védekezik, hogy ők már szóban megegyeztek a hozzátartozókkal, és nem tudtak róla, hogy lemondták a megrendelést.
A két konkurens vállalat emberei a patológia előtt találkoztak, ahol a kezdetleges szóváltás végül tettlegességig fajult. Hogy ki kezdte a verekedést, pontosan nem tudni, a két fél egymásra mutogat.
Az esetet követően Fíniková feljelentést tett a rendőrségen. Testi sértés gyanújával indult eljárás.