Koronavírus

A fertőzöttek számának emelkedésére kell számítani Csehországban

Hétfőn 1038 új igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a laboratóriumi tesztek alapján.

2020.09.15 12:29MTI

Nem várható a következő hetekben, hogy csökken az igazolt fertőzöttek napi száma Csehországban, valószínűbb a növekedés - jelentette ki Roman Prymula tudományért és egészségügyi kutatásokért felelős cseh kormánybiztos kedden a Prága melletti Vestecben, ahol Andrej Babis kormányfővel együtt meglátogatta a Biocev egészségügyi kutatóközpontot.

Prymula ezért nem tartja valószínűnek, hogy Szlovákia rövidesen levehetné Csehországot a vörös, vagyis a kockázatos besorolású országok listájáról. A szlovákiai központi válságstáb erről hétfőn döntött, a csehek szlovákiai beutazását korlátozó intézkedés pénteken lép életbe. A döntés háttere, hogy szeptember elsejétől kezdve Csehorzságban egy nap kivételével mindig meghaladta az ezret a napi igazolt fertőzések száma. Kedden a holland kormány is a vörös listára tette Csehországot.

"A következő napokban és hetekben nem várható olyan csökkenés, amely alapján levehetnének minket erről a listáról. A következő két-három hétben inkább az esetek növekedésével kell számolni" - mondta Prymula újságíróknak. Szerinte hosszabb távon lehetetlen megjósolni, milyen lesz a járvány alakulása.

Prymula leszögezte: a gazdasági és társadalmi élet olyan leállítása, mint tavasszal, már csak a végső esetben jöhet számításba. "Például, ha a kórházak kapacitása nem lenne elegendő a betegek kezelésére. Ettől azonban még nagyon messze vagyunk" - tette hozzá a kormánybiztos, aki az egyik legjobb cseh járványügyi szakértőnek számít.

A kormányfő újságíróknak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt nem szabad elhanyagolni a más súlyos betegségek elleni küzdelmet sem. "Naponta halljuk, milyen gondokat okoz a Covid-19, miközben például rákban 27 ezer ember hal meg évente, ami napi 75 halottat jelent" - mondta Andrej Babis. Közölte, hogy a kormány hosszú távú nemzeti rákellenes tervet készít, hogy csökkentse a rákos betegek elhalálozásának számát.

Csehországban az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint hétfőn 1038 új igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a laboratóriumi tesztek alapján. Az aktív esetek száma már meghaladta a 14 600-at. Andrej Babis azt mondta, hogy a kórházakban 305 személyt kezelnek, közülük 51 állapota súlyos. A halottak száma 465-re emelkedett.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.