Koronavírus

Továbbra is emelkedő tendenciát mutat a fertőzöttek száma Hollandiában

Míg július folyamán 4660 új fertőzöttet regisztráltak az országban, addig augusztus első tíz napjában 4715-öt.

2020.08.11 19:18MTI

Az illetékes holland egészségügyi hatóság keddi jelentése szerint az elmúlt hét folyamán 4036-tal emelkedett a koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma, ami az azt megelőző hét adataihoz képest 56 százalékos növekedést jelent. Belgiumban tovább lassult a járvány terjedésének üteme. Luxemburg a fertőzésszám jelentős csökkenéséről számolt be kedden.

A holland közegészségügyi intézet jelentése szerint amíg július folyamán 4660 új fertőzöttet regisztráltak az országban, addig augusztus első tíz napjában 4715-öt. Július elején a teszteltek 0,6 százaléka, két hete 2,3 százaléka, a múlt héten pedig 3,6 százaléka bizonyult fertőzöttnek Hollandiában.

Az elmúlt 24 órában 779 ember esetében lett pozitív a vírusteszt eredménye, ezzel 60 837-re emelkedett a járvány megjelenése óta feljegyzett fertőzöttek száma. Jelenleg 32 451 aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban. A hatóság azt közölte, hogy a vírus szaporodási száma 1,3-ra emelkedett, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött 130 embert fertőz meg az országban. Ez a szám egy hete 1,2 volt.

A legfertőzöttebb régiók között továbbra is Rotterdamot és Amszterdamot, valamint a hozzájuk tartozó tartományokat tartják számon. Ezeken a területeken a teszten átesettek hat, illetve kilenc százaléka bizonyult vírushordozónak.

A hét folyamán kilencen estek a betegség áldozatául, hárommal többen, mint két hete. Eddig 6159-en haltak meg a járvány következtében. Kórházba 38 embert vittek a betegség miatt, hattal kevesebbet az előző héthez képest. A járvány hollandiai megjelenése óta 11 994 ember kapott a koronavírushoz köthető kórházi kezelést. A kórházi felvételek száma viszonylag alacsony a fertőzés terjedéséhez képest, ami a frissen megfertőzöttek fiatal korának tulajdonítható. A múlt héten feljegyzett új fertőzöttek egynegyede a húszas éveiben jár - közölték.

Az illetékes hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a legtöbb friss fertőzött a Hollandiába visszatérők közül kerül ki. A múlt hét folyamán 408 hazatérő nyaraló vírustesztje bizonyult pozitívnak, ami az összes tesztelt 43 százalékát teszi ki.

A legtöbb, 91 friss fertőzött Franciaországban nyaralt, amelyet Spanyolország (64), Németország (41), Belgium (35), Málta (30) és Törökország (30) követ.

A listán emellett az Olaszországból, a Dél-Amerikához tartozó Aruba szigetéről, az Ausztriából, a Görögországból, a Lengyelországból, az Egyesült Királyságból, a Horvátországból és a Szerbiából hazatérő fertőzöttek szerepelnek - tették hozzá.

Sajtóbeszámolók szerint a holland kormány azt közölte, fontolóra veszi új korlátozások bevezetését a vírus terjedésének lassítására.

A belga nemzeti közegészségügyi intézet keddi bejelentése szerint a járvány terjedésének üteme tovább lassult. Az új fertőzöttek átlagos napi száma 588, ami mindössze 11 százalékkal magasabb az előző hét adatainál. Belgiumban a járvány helyi megjelenése óta megerősített esetek száma 74 620.

A hatóság átlagosan napi 26,7 új kórházi felvételről számolt be, ami 21 százalékkal magasabb a megelőző hét 24,4-es napi átlagánál. Jelenleg 312 beteget ápolnak kórházban, közülük 73-an részesülnek intenzív ellátásban. A hét folyamán naponta átlagosan 3,6 haláleset történt, ami 56 százalékkal magasabb a megelőző hét 2,9 napi átlagánál. A járvány kezdete óta Belgiumban 8979 ember halt meg a betegségben.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában egy ember halt meg a vírushoz köthetően. A járvány helyi megjelenése óta 122 ember halt meg a betegségben, péntek óta hárman. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt nap folyamán 26 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét, ami kevesebb, mint a fele az elmúlt két hétben közölt adatoknak. A nagyhercegségben 7216-ra emelkedett a járvány helyi megjelenése óta igazolt fertőzöttek száma. Kórházban a pénteki adatoknál hattal kevesebbet, 45 embert ápolnak. Közülük négyen részesülnek intenzív ellátásban, öttel kevesebben, mint a múlt hét végén.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.