Románia

Mellszobrot állítanak Bukarestben Ferenc pápának tavalyi romániai látogatása emlékére

Ferenc pápa húsz évvel II. János Pál pápa bukaresti vizitje után tett apostoli látogatást Romániában május 31. és június 2. között.

2020.06.09 18:22MTI

Mellszobrot állítanak Bukarestben Ferenc pápának annak emlékére, hogy tavaly háromnapos látogatást tett Romániában.

A szobor felállítását Serban Tarciziu, a bukaresti római katolikus érsekség szóvivője jelentette be kedden. Elmondta, hogy a szoborállítást a román elnöki hivatal, a kormány, a főpolgármesteri hivatal és a Vatikán kezdeményezte közösen.

A Darie Dup szobrászművész által készített alkotást jövő kedden avatják fel Bukarest belvárosában, a nunciatúra épületének közelében, alig pár száz méterre II. János Pál pápa mellszobrától, amelyet 2011-ben lepleztek le annak emlékére, hogy 1999-ben az azóta szentté avatott pápa is meglátogatta Romániát.

II. János Pál pápa volt az első pápa, aki felkeresett egy ortodox országot, hiszen Románia lakosságának több mint 86 százaléka görögkeleti vallású.

Ferenc pápa húsz évvel II. János Pál pápa bukaresti vizitje után tett apostoli látogatást Romániában május 31. és június 2. között. Míg II. János Pál csak Bukarestet kereshette fel, hiszen a román hatóságok akkor nem engedték meg a katolikus egyházfőnek, hogy Erdélybe is ellátogasson, Ferenc pápa Csíksomlyóra is elment, ahol az erdélyi magyar katolikus hívekkel találkozott, de ellátogatott Jászvásárra, a moldvai katolikusok központjába, illetve Balázsfalvára, a román görögkatolikusok szellemi központjába.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.