Koronavírus-járvány

Belgium: hátat fordítva tiltakoztak a kormányfő ellen az egészségügyi dolgozók - videó

Nyugat-Európa járvány sújtotta országaiban lassan visszatér az élet a közterületekre, de a hatóságok még óvatosságra intik az embereket. Belgiumban az egészségügyi dolgozók fagyos fogadtatásban részesítették a kórházba látogató miniszterelnököt.

2020.05.18 15:33ma.hu

Belgiumban egészségügyi dolgozók tüntettek a miniszterelnök ellen. A brüsszeli Szent Péter kórház előtt sorfalat álló ápolók és orvosok hátat fordítottak, amikor a kormányfő autókonvoja elvonult mellettük. Az egészségügyi dolgozók a magas halálozási arány miatt tüntettek, és amiatt, ahogy a kormány a koronavírus-járványt kezelte.

A 11 millió lakosú országban a legmagasabb a járvány egymillió főre jutó áldozatainak a száma, 776,99 a legfrissebb adatok szerint. A három európai országban, ahol a legnagyobb pusztítás okozta a járvány: az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Spanyolországban ez a mutató 500 felett, de 600 alatt van.

Az is igaz, a drámai belga számok egyik oka az, hogy a kormány "túl őszinte". A kormány ugyanis úgy döntött, hogy a COVID-19-et veszik az összes idősotthonban elhunyt ember halálának okaként, tesztelés nélkül. Belgiumban a legfrissebb adatok szerint több mint kilencezer áldozata van a járványnak, és 51 % idősotthonban vesztette életét, 23 százalékuknál mutatták ki a betegséget..

Belgiumban múlt hét hétfőn enyhítettek először a korlátozó intézkedéseken, többek közt a boltok újranyitásával. Most hétfőtől fokozatosan az iskolák is fogadnak újra diákokat, de nem kötelező megjelenniük, kiscsoportos foglalkozások várják a gyerekeket, és nem minden korosztály számára kezdődött újra a tanítás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.