Illegális bevándorlás

Könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a török-görög határnál

A görög biztonsági erők az éjszaka több illegális határátlépőt fordítottak vissza a görög-török határon, néhány embert letartóztattak.

2020.02.29 11:16MTI

"Görögország határai egyben Európa határai is" - szögezte le Nikosz Panajótopulosz görög védelmi miniszter. Jannisz Plakiotakisz görög hajózási és szigetpolitikai miniszter ugyanekkor bejelentette, hogy az ország megerősítette az ellenőrzést az Égei-tengeren és a török partok közelében is.

Péntek éjjel a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására.

A görög közszolgálati televízió értesülései szerint néhány embernek gumicsónakon sikerült átkelnie a határfolyón.

A görög kormány szombatra válságértekezletet hívott össze. Athén pénteken jelentette be, hogy megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, válaszul arra, hogy Ankarában bejelentették: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket.

A görög kormány egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is. A török döntést a CNN Türk hírtelevízió élő adásában Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be. Az athéni bejelentést követően nem sokkal később a bolgár kormány is hasonló döntést hozott.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.