Oroszország

Orosz lapok: a Putyin által kezdeményezett alkotmányreform a hatalmi átmenet kezdete

A Vlagyimir Putyin elnök által javasolt alkotmánymódosítást az orosz lapok és elemzők egybehangzóan a legfelső szintű hatalmi átmenettel, a 2024-es oroszországi elnökválasztással hozták összefüggésbe, amelyen maga a hivatalban lévő vezető az alaptörvény szerint már nem vehet részt.

2020.01.16 23:30MTI

A sajtóforrások emlékeztettek rá, hogy az alaptörvény Putyin által kezdeményezett, talán még tavasszal megvalósítandó módosításai egyebek között megnövelnék a parlament, és csökkentenék a kormány szerepét, és megerősítenék a kormányzókat. Az elnök a törvényhozás két házához intézett üzenetében emellett kezdeményezte a főképp utóbbiakból álló konzultatív testület, az államtanács beiktatását az alkotmányba.

A Kommerszant című gazdasági napilap "Januári forradalom" című írásában megszólaltatott szakértők szerin Putyin aligha szándékozna kivetetni azt a kikötést, hogy valaki csak "egymást követő" két ciklus erejéig töltheti be az elnöki posztot, ha ebben a tisztségben akarna maradni.

A lap egy, az elnöki hivatalhoz közel állónak mondott informátora szerint az államfő még nem döntötte el, hogy milyen székbe üljön át. A forrás a lehetőségek közül a ma a súlytalan kormányzókból és a parlament vezetőiből álló államtanácsot, valamint a biztonság tanácsot említette meg, amelyet az állam- és a kormányfő, továbbá a kulcstárcák és a biztonsági szolgálatok vezetői alkotnak.

A névtelenül nyilatkozó illetékes szerint arra is számítani lehet, hogy 2024-re Putyin átveheti a kormánypárt, az Egységes Oroszország irányítását, amely ellenőrzést gyakorol a miniszterek testülete fölött, és amelynek kulcsszerepe lesz az alkotmányreform végrehajtásában.

Konsztantyin Kosztyin, a Polgári Társadalom Fejlesztési Alapja elnevezésű kutatóközpont vezetője a lapban hangot adott véleményének, miszerint Putyin most egy olyan rendszert alakít ki, amely hosszú ideig az ő személyes közreműködése nélkül is működhet. Jevgenyij Mincsenko politológus arra mutatott rá, hogy az új rendszerben nem lesz olyan "szuperhatalommal" felruházott intézmény, mint amilyen a jelenlegiben az elnök.

Szerkesztőségi cikkében a Vedomosztyi azt írta, hogy a javasolt változtatások módosítják a jogkör hatalmi ágak közötti eloszlását, és megteremtik egy új hatalmi és államirányítási központ, az államtanács létrejöttének feltételeit. A reform eredményeként Oroszország nem lesz már többé a jelcini alkotmány által létrehozott szuperelnöki köztársaság, de nem is válik teljes értékű parlamenti köztársasággá. A leendő utód nem lesz majd képes megismételni az országot elnöki vagy kormányfői minőségben immár 20 éve vezető Putyinnak a posztszovjet korszakban felállított rekordját a hatalomban.

Tatyjana Sztanovaja elemző a Moszkvai Carnegie Központ portálján megjelent elemzésében úgy vélekedett, hogy a Putyin által tett kezdeményezések célja nem az elnökségből való távozása után betöltendő pozíciójának megerősítése, hanem azoknak a mechanizmusoknak a létrehozása, amelyek lehetővé teszik potenciális nézeteltéréseinek rendezését a leendő elnökkel.

A több orosz és külföldi lap által is megszólaltatott Sztanovaja szerint ezek a mechanizmusok az állami irányvonal betartására kötelezik, de nem semlegesítik majd az új vezetőt, mivel továbbra is ő marad a főparancsnok, és az ellenőrzése alá tartoznak az erőszakszervezetek is. Mi több, bizonyos hatáskörei még bővülnek is.

A szakértő szerint a változások célja a jelenlegi és a következő elnök kölcsönös viszontbiztosítása, megállapodás a visszaélésekkel szembeni kölcsönös védelemről, "ami arra enged következtetni, hogy Putyin már kiválasztotta annak nevét, aki az elnöki poszton váltja majd őt".

"A javasolt alkotmányreform célja az intézményes biztosítékok rendszerének létrehozása a kurzus folytonosságának fenntartása érdekében" -írta.

Az RBK gazdasági napilap arra mutatott rá, hogy a miniszterelnöknek jelölt, technokrata Mihail Misusztyinnak az adóhatóság vezetőjeként mindenkiről adatai vannak. Miniszterelnöki kinevezésével Putyin egyúttal csökkentette az őt körülvevő "cerberusok" számát. Misusztyinnal kapcsolatban több lap is rámutatott arra, hogy egyetlen hatalmi csoportosuláshoz sem tartozik, mindenkivel rendezett a viszonya, és kifejezetten jóban van az elnöki hivatal második emberével, a vezetői káderutánpótlást ellenőrzése alatt tartó Szergej Kirijenkóval.

A különösen a nyugdíjkorhatár emelését követően megrendült népszerűségű Dmitrij Medvegyev miniszterelnök lemondásával (de facto leváltásával) kapcsolatban több orgánum megjegyezte, hogy egy új program végrehajtásához új csapat kell. A távozás lehetséges okai között felmerült az a verzió, hogy a szerdán lemondott kormánynak a gazdaság ügyeiért felelős vezetői ellenezhették a szociális kiadások általuk túlzott mértékűnek vélt emelését.

Több szakértő szerint egyébként az állhatott a háttérben, hogy a kormány nem volt képes fellendíteni a gazdaságot, és hatékonyan végrehajtani a Putyin által meghirdetett, több téren minőségi áttörést célzó 12 nemzeti projektet.

A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap egyébként úgy tudja, hogy a kormány több tagját csak szerdán, már Putyin beszéde után értesítették a kabinet lemondásáról, és hogy távozásáról maga Medvegyev sem sokkal előbb értesülhetett. Az újság szerint a miniszterelnök hétfőn még az év első kormányülésére készült.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.