Konfliktus
Rendkívüli tanácsülést hívott össze a NATO a közel-keleti feszültség növekedése miatt
A NATO felfüggeszti iraki kiképző műveleteit, és felfüggesztette akcióit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű nemzetközi szövetség is.
2020.01.06 11:12MTIA NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a közel-keleti feszültség növekedése miatt - közölte a katonai szövetség egyik szóvivője hétfőn.
A szóvivő szavai szerint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt követően döntött a tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, miután megbeszélést folytatott a 29 szövetséges tagállam képviselőivel.
A NATO szombaton arról döntött, hogy felfüggeszti iraki kiképző műveleteit, és felfüggesztette akcióit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen küzdő, amerikai vezetésű nemzetközi szövetség is. A döntést azt követően hozták meg, hogy pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Köztársasági Gárda elit egysége, az al-Kudsz Brigád a parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét.