Törökország
11 középiskolás halt meg a lánykollégiumi tűzben
További 22 ember szenvedett égési sérüléseket, füstmérgezést. Kórházba vittek több olyan áldozatot is, aki az ablakon kiugorva menekült a lángok elől.
2016.11.30 12:24MTIGondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával őrizetbe vettek szerdán a hatóságok hat embert a dél-törökországi Adana tartomány Aladag körzetében előző este történt, halálos kimenetelű leánykollégiumi tűzesettel kapcsolatban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az előállítottak között van az intézmény igazgatója is.
A tűzben 11 középiskolás diák, valamint egy alkalmazott meghalt, további 22 ember szenvedett égési sérüléseket, füstmérgezést. Kórházba vittek több olyan áldozatot is, aki az ablakon kiugorva menekült a lángok elől.
Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettes, Süleyman Soylu belügyminiszter, illetve Fatma Betül Sayan Kaya család- és szociálpolitikai miniszter azonnal a helyszínre sietett.
Hüseyin Sözlü, Adana város polgármestere úgy nyilatkozott: a tüzet feltehetően elektromos rövidzárlat okozta, amely a földszinten keletkezett, de a lángok a szőnyegborítás következtében gyorsan terjedtek. A főként 11-14 éves lányok a felső emeletre menekültek, de a jelek szerint a vészkijárat ajtaja zárva volt, nem tudták kinyitni, később pedig a többnyire fából készült tetőszerkezet is rájuk omlott.
Veysi Kaynak később elmondta: tudomása szerint a vészkijárat ajtajának egyszerűen nem volt kilincse.
A tűzoltók három óra alatt oltották el a lángokat, majd az épületben rátaláltak az egymást ölelő holttestekre.
15 girls from 6th to 12th graders were killed in a blazing fire at a dorm in the town of Aladağ in #Turkey's southeastern province #Adana pic.twitter.com/ygTTmjaZ6n
— Abdullah Bozkurt (@abdbozkurt) 2016. november 29.