Vészkorszak
Hivatalosan is halottá nyilvánították Raoul Wallenberget
Hivatalosan halották nyilvánították a svéd hatóságok Raoul Wallenerberget, 71 évvel azután, hogy a második világháború idején sok ezer ember életét megmentő svéd diplomata eltűnt Budapestről.
2016.10.31 18:01MTIA svéd adóhatóság - amely a skandináv országban a születéseket és a halálozásokat nyilvántartja - megerősítette az Expressen című lap értesülését, amely szerint Wallenberget halottá nyilvánították. A feltehetően szovjet fogságban meghalt svéd diplomata halálának pontos ideje és körülményei továbbra sem tisztázottak.
Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer ember életét mentette meg azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg.