Terrorizmus
Futballstadion elleni merényletet tervezőket tartóztattak le Szaúd-Arábiában
Rendőrök meggyilkolását is tervezték a lekapcsolt iszlám terroristák.
2016.10.30 19:56MTISzaúd-Arábiában futballstadion melletti robbantásos merényletre készülőket, továbbá rendőrök meggyilkolását tervező iszlám terroristákat tartóztattak le - adta hírül vasárnap a sivatagi királyság belügyminisztériuma.
A közlemény szerint a két összeesküvés nyolc gyanúsítottja került rács mögé az utóbbi hetekben. Az egyik csapat rendőrtisztekkel akart végezni. A hatóság még idejében elejét vette, hogy a négy szaúdi elkezdhesse megvalósítani tervét. A közlés szerint a gyanúsítottak az Iszlám Állam harcosai, és a dzsihadista terrorszervezet egyik vezetőjétől, Szíriából kapták a parancsokat.
A másik összeesküvés mögött csak feltételezhető, hogy szintén az Iszlám Állam áll. Ennek a csapatnak meglehetősen színes a nemzetiségi összetétele: két pakisztáni, egy szudáni és egy szíriai férfi tervezte, hogy autóbombát robbant egy dzsiddai labdarúgó-stadionnál, amikor Szaúd-Arábia válogatottja játszik az Egyesült Arab Emírségek csapatával.
A robbantás tervezőit október 10-én tartóztatták le, egy nappal a meccs előtt.A szaúdi belügyminisztérium közölte azt is, hogy további kilenc embert gyanúsítanak a két összeesküvéssel kapcsolatban - nyolc szaúdit és egy bahreinit -, ám az illetőket még nem sikerült őrizetbe venni.