Terrorizmus

Ezért más az Iszlám Állam, mint az al-Kaida

Az ISIS forradalmasította a terrorizmust.

2015.12.19 10:05ma.hu

Az elmúlt másfél évtizedben két terrorszervezet, az al-Kaida és Iszlám Állam jelentett és jelent veszélyt a nyugati világra. De vajon mi a hasonlóság és a különbség közöttük?

Az Iszlám Állam fenyegetése más típusú, mint korábban az al-Kaidaé - így vélekedett egy biztonságpolitikai konferencián az FBI igazgatója. James Comey arról is beszélt, az ISIS forradalmasította a terrorizmust azáltal, hogy világszerte híveit kisebb merényletek elkövetésére buzdítja. Sógor Dániel arabista történész a közrádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy az al-Kaida és az Iszlám Állam sem tekinthető klasszikus terrorszervezetnek.

- Az al-Kaida gyakorlatilag egy szolgáltató központ, folyamatosan helyi leányvállalatokat képez a válsággócokban, ott hoz létre "helyi alvállalkozókat": Szíriában először az al-Nuszra Frontot, majd miután az kifulladt, az Iszlám Államot. Utóbbi egy klasszikus bűnszervezet, olyan, mint egy drogmaffia, csak "némi ideológiai szósszal megkínálta magát és rettegéssel van körbevéve a médiában". Az al-Kaida viszont minden híresztelés ellenére nem egy működő terrorszervezet, helyette újra és újra helyi sejteket hoz létre - magyarázta.

Nincs új a nap alatt

Az Iszlám Állam működéséről, illetve kegyetlenkedéseiről az elmúlt év merényletei mellett a legtöbb embernek a lefejezéseket és kínzásokat bemutató videók jutnak először eszébe. Sógor Dániel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hangsúlyozta: itt sincs új a nap alatt.

- A szír válságban megjelenő összes szervezet szerepelt a médiában, csak a szereplések közül nem mindet juttatták át a nyugati médiába. Azért nem, mert az akkori történetszál szerint mérsékelt ellenzékiek voltak, egyszerű felkelők, akik demokratikus célokért küzdöttek, abba a képbe beilleszthetetlen volt, hogy egyébként katonáknak és vágják le a fejüket. Ami újdonság, hogy minden koncentrálttá és felfokozottá vált, a jelenségek pedig nagy számban jelennek meg - mondta.

Vírusként terjed

Iványi Márton társadalmi kommunikáció-kutató is kiemelte, hogy már az al-Kaida is digitális médiatudó volt, és nem is a tartalmakat tekintve van jelentős különbség a két szervezet között.

- Az Iszlám Állam immár nemcsak gyorsabb és fiatalosabb a régi al-Kaidánál, hanem a digitális médiában való jártasságban is túltesz rajta, ugyanis magas rangú tagjai jelen vannak a Twitteren, az arab és az angol mellett, német, indonéz, török és más nyelvű felhasználói fiókokat is üzemeltetve. Az IÁ az egyik legnagyobb nyertese annak, hogy a média új, digitális formái többé már nincsenek kitéve a hivatalos elosztási csatornáknak. A szervezet magas színvonalú propagandatermékeket, rendkívül fejlett vizuális grafikus és hangelemekkel illusztrált videómontázsokat és több kamerával rögzített mozgókép animációkat vonultat fel, amelyek mind a drámai hatáskeltést szolgálják, ráadásul vírusszerűen terjednek, ami az al-Kaida esetében nem volt jellemző - részletezte.

Nincs rájuk kapacitás

Emellett mennyiségben is nagyobb erőt képviselnek az interneten, ami már jelentős kihívás elé állítja a titkosszolgálatokat - hívta fel a figyelmet Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

- Az IÁ tagjai számítógépre felmondott beszédekben kommunikálnak, így az írásokban kereső szoftverek nem működnek. Feltesznek egy háromórás hangfájlt, amelynek a két és feledik órájánál van egy mondat, amely fontos üzenet. Senki nem lesz, aki ezt a három órát végighallgassa, és ilyenből csinálnak 15 ezret naponta. Emberi kapacitásban nem lehet ennek utánamenni - mutatott rá.

Nem elég bombázni

Sógor Dániel szerint azonban mindezzel együtt az Iszlám Államra nem a digitális térben vagy a levegőből kell csapást mérni.

- Ez a legnagyobbra nőtt, legszervezettebb, legtöbb fegyveressel rendelkező szervezet. A bombázás önmagában kevés hatással bír ellene, holott ha egyszer megfognák az Öbölből jövő anyagi utánpótlását, akkor radikálisan visszaesne a szervezet a létszáma és a fegyveres ereje, akkor a maradék már katonailag megoldható.

Addig is, a szakértők szerint bár fontos az elővigyázatosság, nem szabad az Iszlám Állam gerjesztette félelem árnyékában élni a mindennapokban.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.