Komoly csapás
Vereséget szenvedett az indiai kormánypárt
Egy a korrupció felszámolását ígérő ellenzéki párt nyerte meg a szövetségi állami szintű választásokat India fővárosában, Újdelhiben, komoly csapást mérve a Narendra Modi kormányfő vezette Indiai Néppártra (BJP).
2015.02.10 19:22MTIA szavazatok nagy többségének összesítése alapján a Közemberek Pártja (Aam Admi Party, AAP) szerzett meg 67-et a 70 képviselői helyből. Az Indiai Néppárt három mandátumot szerzett.
Bár a választásoknak nincs közvetlen kihatásuk a központi kormányra, az ellenzéki győzelem megfigyelők szerint világos üzenet Modi számára: nem legyőzhetetlen, jóllehet pártja a hatalom tavalyi megszerzését követően is jól szerepelt több más szövetségi államban tartott parlamenti választásokon.
A két évvel ezelőtt megalakult AAP hívei hatalmas ujjongásba, önfeledt ünneplésbe kezdtek, amikor a központi választási bizottság bejelentette az egykori adófelügyelő, Arvind Kedzsrival pártjának elsöprő győzelmét. A BJP az országos választásokon tavaly májusban elsöprő győzelmet aratott, munkahelyteremtést, az áram árának csökkentését és utak felújítását ígérve.
Szakértők szerint az AAP diadala azt tükrözi, hogy a BJP vontatottan halad a reformok megvalósításával, egyben a választók csalódottságát is mutatja az elterjedt korrupció miatt.