Forza Italia
Újra tényező Berlusconi az olasz politikában?
Renzi-Berlusconi egyezség az olasz parlament átalakításáról.
2014.07.03 14:25MTIA római parlament szerkezetét is módosító választási reformról született megállapodás csütörtökön Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Silvio Berlusconi volt kormányfő, az ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) elnöke között.
Matteo Renzi miniszterelnöknek az a célja, hogy az olasz választási rendszert módosító törvénycsomag még a római parlament augusztusi nyári szünete előtt elkészüljön. A minél gyorsabb reformot a Berlusconi vezette FI is támogatja - kommentálták a találkozót a balközép kormányerő, a Demokrata Párt (PD) politikusai.
Renzi és Berlusconi januárban kötötte az Italicum nevű paktumot a választási reformról. Akkor Renzi még csak a PD főtitkára volt. Azóta a miniszterelnöki székbe került, és pártja több mint negyven százalékot szerzett a májusi európai parlamenti választásokon. A FI ennek kevesebb mint a felét kapta.
A megváltozott politikai feltételek között a mostani találkozón a felek felülvizsgálták a paktum és a választási reform részleteit, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra. Maria Elena Boschi, a római kormánynak a reformokért felelős államtitkára csak annyit mondott, Renzi és Berlusconi egyetértett abban, hogy a következő olasz parlament egykamarás legyen. Ez az eddigi 315 fős felsőház szerepének módosítását jelentené. A januári találkozót a PD római székházában tartották, most Renzi a kormánypalotában fogadta Berlusconit.
Matteo Renzi kezdettől fogva azt hangoztatta, hogy az összes párttal egyeztetve kívánja kidolgozni azt a választási reformot, amelyre Olaszország harminc éve vár. Valójában a jelenlegi és a volt miniszterelnöknek szüksége van egymásra: a parlament létszámcsökkentését tartalmazó választási reformot a leghevesebben a PD szenátorainak egy része ellenzi. Tizenhárman júniusban ki is léptek a frakcióból.
Az adócsalásért elítélt és jelenleg közmunkát végző Silvio Berlusconi számára a miniszterelnökkel való egyeztetés a saját és a FI politikai erejének és hitelének megőrzését szolgálja. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Berlusconi ellen júliusban újabb bírósági ítélet születhet az úgynevezett Ruby-perben.
Matteo Renzi délután az ellenzéki Öt Csillag Mozgalommal (M5S) egyeztet a választási reformról. Az M5S vezére, Beppe Grillo azonban blogjában úgy kommentálta a Renzi-Berlusconi találkozót, hogy Renzi egy elítélttel állapodott meg.