Szeptember 22.
Őszre halasztották a Mikó-ügy következő tárgyalását
Szeptember 22-ére halasztotta pénteken a ploiesti-i táblabíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében indított per következő tárgyalását.
2014.06.20 14:25MTIA május végi legutóbbi tárgyaláson a védelem a pénzügyminisztériumtól kért átiratot, hogy állapítsa meg, az iskola visszaszolgáltatása nyomán érte-e kár a román államot.
A szaktárca helyett a Buzau megyei pénzügyi igazgatóság válaszolt, amely közölte: 2011 novemberében már küldött hasonló átiratot ugyanebben a perben. Az ügyvéd szerint a mostani átirat szerint a pénzügyi igazgatóság akkor közölte, hogy az ingatlan 4 millió 600 ezer lejt ér.
Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje viszont hangsúlyozta, hogy sem a megyei pénzügyi igazgatóság, sem a pénzügyminisztérium nem küldött novemberben ilyen átiratot, ezért rendelte el a bíróság a halasztást.
Hozzátette: a bíróságon azt is hangsúlyozta, álláspontja szerint a Buzau megyei pénzügyi igazgatóság nem illetékes ebben a kérdésben, hiszen semmi köze nincs a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön lévő ingatlanhoz.
A Mikó-perben két évvel ezelőtt a buzaui bíróság első fokon érvénytelenítette az ingatlan 2002-ben történt visszaszolgáltatását, és elítélte a restitúciós testület tagjait. Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Markó Attila volt államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját.
A restitúciós bizottság harmadik tagja Silviu Clim, a román igazságügyi minisztérium volt tanácsadója három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.