Ukrán válság
Berkut-tagokat vettek őrizetbe a tüntetők elleni gyilkosságok miatt
Őrizetbe vették a Berkut nevű, mára feloszlatott ukrajnai belügyi rohamegység három tagját a kijevi tüntetők elleni gyilkosságok miatt.
2014.05.31 10:05MTIOleh Manhickij a 5 Kanal tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy a három gyanúsított bűnössége bizonyítható, és ügyüket június folyamán adják át a bíróságnak. A főügyész szerint a nyomozás megállapította, hogy kik voltak az általuk elkövetett bűncselekmények szervezői, kezdve Viktor Janukovics megbuktatott államfőtől, az elnöki hivataltól és a belügyminisztériumtól, egészen az osztagparancsnokokig.
A Viktor Janukovics elnök elleni, hosszú hetekig tartó kijevi tüntetések végnapjaiban, február 18. és 20. között súlyos összecsapások történtek a karhatalom és a tiltakozók között. Mindkét oldal hírt adott arról, hogy a központi tér, a Majdan környéki épületek tetejéről mesterlövészek lövik a tömeget. A zavargásoknak mintegy száz halottjuk volt, sokuk életét mesterlövészek oltották ki. A nyomozás során fény derült arra, hogy tüntetőkre az azóta feloszlatott Berkut rohamegység fegyveresei lőttek. Olyan értesülések is napvilágot láttak, hogy a tüntetők meggyilkolásához köze volt a nemzetbiztonsági szolgálat, az SZBU alárendeltségében lévő Alfa-osztagnak is.