38 embert vettek őrizetbe

Nemzetközi fegyvercsempész-hálózatot lepleztek le Franciaországban

Nemzetközi fegyvercsempész-hálózatot lepleztek le Franciaországban, aminek eredményeként kedden rendkívül összehangolt és kiterjedt akcióban őrizetbe vettek 38 embert.

2013.12.02 16:37MTI

A banda balkáni országokból szerezte be a fegyvereket - közölte a francia csendőrség. Közleménye szerint a nemzetközi hálózat 2009 óta több száz katonai fegyvert, lőszert és fegyveralkatrészt csempészett Franciaországba.

A banda feltételezett tagjainak elfogását a kelet-franciaországi Reims csendőrsége irányította: háromszáz rendőr egyszerre csapott le a hálózat feltételezett tagjaira mintegy húsz helyen, a párizsi régión kívül Korzika szigetén, az ország középső és déli részén, valamint a tengerentúli megyékben. A házkutatások jelenleg is folynak.

A nyomozás azt követően indult meg, hogy 2012. február 14-én egy lopás miatt elrendelt házkutatás során a rendőrök húsz katonai fegyvert és mintegy ezer lőszert találtak egy kelet-franciaországi, Haut-Marne megyében élő férfi lakásán. Az első vizsgálatok egy szlovák hálózatra irányították rá a csendőrök figyelmét.

Először olyan embereket sikerült azonosítani, akik a szlovák bandától vásároltak fegyvereket, de közben egy másik, a balkáni országokból csempésző hálózatot is sikerült leleplezni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.