Erőszak
Nem kapta vissza lemondott szállásának díját, tört-zúzott a zalaszentgróti nő - képek
Legalább 80 tányért tört ripityára az ideges asszony.
2022.08.15 20:15ma.huNem kapta vissza lemondott szállásának díját, ezért először „rabul ejtette” vendéglátója kerékpárját, majd 80 tányérját zúzta apró darabokra az a 40 éves zalaszentgróti nő, aki ellen rongálás miatt nyomoztak a ceglédi rendőrök - számolt be az esetről a rendőrség Facebook-oldalán.
A három éjszakát kettőre apasztotta, majd jelezte albertirsai szállásadójának, hogy kéri vissza a különbözetet. A tulaj először beleegyezett, majd többszöri noszogatás után sem történt semmi, ami egyre inkább bosszantotta a nőt. Végül kettejük nézeteltérése odáig fajult, hogy a nő szobájába zárta a tulajdonos kerékpárját és közölte, addig nem adja vissza, amíg meg nem kapja pénzét. A férfi nem engedett, hajlandóságot sem mutatott a vita rendezésére, a nőnél - elmondása szerint - ekkor szakadt el a cérna.
Elégedetlenségének és dühének látványosabban adott hangot, tányérokat kezdett földhöz vagdosni. Ripityára törte az udvaron, majd miután célját nem érte el, a raktárban folytatta. Mire végzett, egy halom szemét lett 80 tányérból, 6 üvegpohárból és 10 csészéből. A kárt 87.100 forintban jelölte meg a tulajdonos.
Az asszony nem vitatta tettét, ám azt tagadta, hogy bűncselekményt követett el. Állítása szerint nem a károkozás volt a célja, hanem az, hogy valamilyen formában rákényszerítse szállásadóját járandósága visszafizetésére, mert anélkül nem tudott volna hazautazni.