Tragédia
Buszbaleset az M7-esen - M1: Siófokra tizenegy sérültet vittek
A székesfehérvári kórházba húsz embert vittek a mentők, akik közül 17 könnyű sérültet szintén hazaengedtek.
2021.08.15 16:27MTITizenegy embert vittek a mentők a siófoki kórházba az M7-es autópályán vasárnap hajnalban Szabadbattyánnál történt buszbaleset sérültjei közül - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni műsorában.
Az M1 helyszíni információi szerint a Siófokra vitt tizenegy sérültből hármat vettek fel a kórház osztályaira - egyikük életveszélyes állapotban van, többszörös sérülésekkel kezelik -, nyolc embert azonban már haza is engedtek.
A székesfehérvári kórházba húsz embert vittek a mentők, akik közül 17 könnyű sérültet szintén hazaengedtek. Az M1 helyszíni tudósítója elmondta: a három súlyos sérült közül kettőt bordazúzódással, bordatöréssel, míg egy harmadikat combnyaktöréssel kezelnek a kórházban.
A csatornának nyilatkozó Bell Márton igazságügyi szakértő hangsúlyozta, hogy a balesethez vezető okok kiderítése hosszú folyamat lesz. Úgy vélekedett, hogy a baleset hátterében a járművezető esetleges elalvása, rosszulléte vagy műszaki probléma is állhat.
Hozzátette, hogy az autóbuszokra vonatkozó jelenlegi általános előírások megfelelőek, a járművezetőkkel kapcsolatos szabályokon lehetne szigorítani, amit a veronai buszbalesetnél is vizsgáltak már.