Prostitúció

Fiatal lányok futtatóit fogták el a rendőrök Budapesten

2017 októberétől szerveztek be kiskorú lányokat, akik pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak a főváros sűrűn látogatott utcáin, szórakozóhelyein és különböző hotelekben.

2020.08.02 13:12MTI

Gyermekprostitúció kihasználása és más bűncselekmények miatt öt embert vettek őrizetbe a rendőrök Budapest belvárosában - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a rendőrök egy életveszélyt okozó testi sértés ügyében nyomoztak, amikor információkhoz jutottak arról, hogy az ügy egyik érintettje a jövedelmét fiatal lányok futtatásából szerzi. Ezt követően prostitúció elősegítésének gyanúja miatt kezdtek nyomozni.

A 19 éves férfi, testvére és barátja 2017 októberétől szerveztek be kiskorú lányokat, akik pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak a főváros sűrűn látogatott utcáin, szórakozóhelyein és különböző hotelekben. A három férfi a lányok futtatójaként felhajtotta a kuncsaftokat, majd nagy arányban részesültek a pénzből, amit a lányok kaptak.

Az is kiderült, hogy a férfiak néhány lányon keresztül kábítószert is kínáltak a "kuncsaftoknak", sőt a lányok töltötték be a futár szerepét is, hogy a kábítószerhez hozzájussanak.

A három férfit és két nőt - akik segítették tevékenységüket - csütörtökön reggel fogták el a budapesti rendőrök. A csoport 19 éves vezetőjét háromrendbeli gyermekprostitúció kihasználása, egyrendbeli 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel készítése, kétrendbeli kitartottság, valamint kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Az illetékes bíróság a testvérek letartóztatását elrendelte, barátjuk és a két nő bűnügyi felügyelet alatt vannak - írta a BRFK.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.