Bűnügy
Fiatalkorú lányt kényszerítettek rá, hogy pénzért szexeljen
Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy Pest megyei páros ellen.
2020.05.11 10:12MTIFiatalkorú lányt futtatott egy pár, ezért emberkereskedelem bűntette, valamint káros szenvedélykeltés vétsége miatt vádat emeltek ellenük, egyiküknek pedig kerítés miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Az élettársi közösségben élő pár 2018 márciusában befogadta magához a férfi lányának egyik iskolatársát. Később a férfi nyugtatót és alkoholt adott neki, majd közösült is vele, ami többször megismétlődött. Utóbb pedig arra kényszerítették a lányt, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson más férfiaknak. A lány többször próbált kilépni ebből a helyzetből, de a pár rábeszéléssel, fenyegetéssel, bántalmazással elérte, hogy maradjon.
Végül a lány mintegy öt hónap elteltével elmondta szüleinek a történteket, így sikerült megszakítania a kapcsolatot a párossal - áll a közleményben.