Légi
Rendőrt hívtak egy felszállni készülő géphez Ferihegyen
Egy lopott mobiltelefon miatt kellett visszahívni a futópályáról.
2018.04.24 15:56ma.huEgy lopott mobiltelefon miatt kellett visszahívni a futópályáról a Wizz Air Budapestről a spanyolországi Alicantéba közlekedő járatát - írja a 24.hu.
A földi személyzet egy tagjának telefonja tűnt el, és azt feltételezték, hogy az egyik utas lophatta el, ezért riasztották a rendőrséget. A nyomozók felszálltak a repülőtér épületéhez visszahívott gépre és közölték, ha a tettes önként jelentkezik és visszaadja a mobilt, akkor továbbengedik a gépet.
Ekkor hátulról előre sétált egy férfi és egy nő, majd a nyomozók bejelentették, hogy megvan a telefon. A kötelező azonosítási protokoll miatt rendőri jelenlét mellett ezután elkezdték átnézni a repülőgépen lévő csomagokat is.
A telefont a tulajdonosa visszakapta, a gép végül két órás késéssel indult el.
Az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság lopás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy személlyel szemben, aki a nyomozás során szabadlábon védekezik - közölte a rendőrség. A repülőgép kifutópályáról történő visszafordítását, valamint a csomagok átvizsgálását a járat földi kiszolgálását végző cég végezte - tették hozzá.