Baleset
Szörnyű részletek derültek ki a négy áldozatot követelő balesetről - videó
Négyen haltak meg szerda reggel a Komárom Esztergom megyei Szár közelében az 1-es úton, amikor autójukba belecsapódott egy kisbusz. Még vizsgálják, hogy miért sodródtak át a szemközti sávba, ahol összeütköztek a szabályosan érkező járművel.
2018.01.04 07:18ma.huAz egyik asszony lánya a balesetet szenvedett autó mögött haladt, végig kellett néznie a borzalmas tragédiát. Az asszony volt az egyik utasa annak a piros Opel Corsának, amelyik fél 7 után átsodródott az 1-es főút szemközti sávjába, és ütközött a Transporterrel. Az ötvenes éveiben járó asszony lánya egy mögöttük haladó autóban ült: tanúja volt anyja halálának. Az Opelt vezető másik, szintén 50 év körüli nő, Mária mellett pedig fia, Dávid ült: ő is életét vesztette a balesetben.
A furgonban ülők közül ketten könnyebben sérültek, őket a mentők kórházba vitték, de kivizsgálás után tegnap már haza is mehettek. Egy ember azonban súlyos sérüléseket szenvedett: őt órákon át operálták, de lapzártánkkor is életveszélyes állapotban volt.
A négy emberéletet követelő szárligeti baleset halálos áldozatai éppen bicskei munkahelyükről tartottak hazafelé. A tragédiában nagy szerepe lehetett az útviszonyoknak is: a reggeli órákban ugyanis nagyon csúszott az 1-es főút érintett szakasza.