Bűnügy
Berlinben ölt, Budapesten fogták el
Elfogtak a fővárosban egy 32 éves magyar férfit, aki öt éve megölt egy 81 éves német férfit Berlinben.
2016.11.10 14:10MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyanúsított még 2011-ben került baráti kapcsolatba a német állampolgárral. Egyik találkozójuk alkalmával, 2011. november 12. és 15. között V. János összeszólalkozott az idős férfival, majd olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett meghalt.
A német rendőrök a feltételezett elkövető beazonosítása után jogsegélykérelmet terjesztettek elő, amelynek keretében felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal.
A BRFK rendőrei kedden zuglói munkahelyén elfogták a budapesti V. Jánost, akit őrizetbe vettek. A bíróság csütörtökön elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - olvasható a közleményben.