Boltban támadtak
Néhány órán belül elfogták a bolgár garázdákat
Néhány órán belül elfogták a józsefvárosi rendőrök azokat a bolgár férfiakat, akik erőszakkal behatoltak a városrész egyik üzletébe, majd rátámadtak az ott dolgozókra.
2016.05.18 15:41HavariapressA józsefvárosi rendőröket kedden késő este riasztották egy VIII. kerületi üzlethez, ahova több férfi ment be erőszakkal és bántalmazta az ott dolgozó alkalmazottakat.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az öt fős társaságot előző este nem szolgálták ki a kérdéses üzletben, minden bizonnyal ezért tértek vissza feldühödött állapotban, egy nappal később.
Az ügyben csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás a kerületi kapitányságon, ennek eredményeként szerdán hajnalban el is fogtak négy főt a feltételezett elkövetők közül.
Az egyik közeli lakásban elfogott gyanúsítottakról kiderült, hogy mindannyian bolgár állampolgárok; ötödik, egyelőre ismeretlen társukat a rendőrség még keresi. A már elfogott külföldiek gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is tart.