Bűntettek
Triplázott a gyújtogató férfi - emberölés, rongálás, állatkínzás a vád
A 44 éves férfi felgyújtotta a vele közösen gazdálkodó és neki lakhatást biztosító nő házát. Egy borjú eltűnése váltott ki ekkora botrányt.
2016.03.31 12:54MTITöbb ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, rongálás és állatkínzás miatt emelt vádat egy Pápa melletti településen tavaly tavasszal gyújtogató férfi ellen a Veszprém Megyei Főügyészség.
A főügyészség csütörtöki közleményében azt írta, a 44 éves férfi felgyújtotta a vele közösen gazdálkodó és neki lakhatást biztosító nő házát, miközben a sértett és annak két hozzátartozója is az épületben volt.
A vádirat szerint egy borjú eltűnése váltott ki vitát a vádlott és a sértett között. Az asszony felszólította a férfit, hogy hagyja el a házat, de az rátámadt és fojtogatni kezdte. A bántalmazásnak a nő lánya és annak barátja vetett véget. A férfi ekkor távozott, de később visszatért a házhoz, és a fészerben talált gázolajjal és benzinnel felgyújtotta az épületet.
A lakásban lévő három embernek sikerült elhagyni a házat, az épületben keletkezett károkon túl azonban a tűzben megrongálódtak mindhárom sértett ingóságai, valamint tenyészfürjek, fürjfiókák és egy kutya is elpusztult.