Bombariadó
Visszatérhettek a betegek az orosházi kórházba
A tűzszerészek nem találtak robbanószerkezetet.
2016.03.18 15:37MTIA betegeknek azért kellett elhagyniuk az intézményt, mert délelőtt egy ismeretlen férfi telefonon azzal fenyegetőzött, hogy rövidesen bomba robban az épületben. A tüzetes átvizsgálás ellenére nem találtak bombát a szakemberek, így délután 13 órakor megkezdődhetett a visszaköltöztetés - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Tűri Zsanett hozzátette: a rendőrség az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
Greksza Lászlóné, a kórház ápolási igazgatója elmondta: péntek délelőtt mintegy háromszáz fekvőbeteget kellett kiköltöztetni a kórházból, őket a környező szociális intézményekben, illetve a kórház környékén parkoló buszokban helyeztek el.
Duray Gergő, a kórház főigazgatója elmondta: a csaknem négyórás felfordulás ellenére a betegellátásban semmilyen fennakadás nem történt, így immár zavartalan a kórház működése.