Előzetesben a támadó
Leütötte, majd kifosztotta áldozatát
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a napokban megtámadott egy embert annak nagykőrösi lakásában, majd miután leütötte áldozatát, magával vitte annak több műszaki berendezését.
2015.10.30 15:01HavariapressA nyomozás adatai szerint a Pest megyei városban élő férfi a múlt szombaton hatolt be a város egyik lakóházába, majd rátámadt az ott lakó két férfira.
Egyiküket leütötte, majd - kihasználva, hogy az idősebb férfi az egészségi állapota miatt nem tud szembeszegülni vele - elvitte a lakásban található televíziót, mikrohullámú sütőt és egy beltéri egységet.
A sértettek csak az eset után két nappal tettek feljelentést a rendőrségen, ezt követően a nagykőrösi rendőrök kedden délután elfogták a 33 éves támadót, akit kihallgatása után őrizetbe vettek.
A férfival szemben testi sértés és kifosztás gyanújával indult büntetőeljárás, melyben a bíróság a mai napon elrendelte az illető előzetes letartóztatását is.