Közúti baleset
Meghalt egy motoros a 83-ason
Életét vesztette egy motoros a 83-as főút Veszprém megyei szakaszán, a szerencsétlenségnek az eddigi adatok szerint más jármű nem volt érintettje.
2015.10.02 19:27HavariapressA rendőrségre pénteken délután, negyed öt körül jelentették be, hogy a 83-as főút 13-as kilométerszelvényében halálos baleset ért egy motorkerékpárost. A Pápa és Bakonyjákó között, ez utóbbi település külterületén történt szerencsétlenség körülményei egyelőre ismeretlenek, de az eddigi adatok szerint a motoros nem ütközött másik járművel.
A helyszínelés kezdeti szakaszára a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességben lezárták, a forgalmat a Bakonygyepes-Noszlop-Pápakovácsi útvonalra terelték el. Jelenleg a főút félpályán már járható, a forgalom rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban halad ezen a szakaszon.