Kifordult a világ
Veréssel fenyegette a zsaroló iskolás az igazgatót
Az alig 14 éves fiú, aki miután erőszakkal elvette egy diáktársa telefonját az átányi iskolában, veréssel fenyegette meg az iskola igazgatóját is.
2015.06.24 09:11HavariapressA jelenleg házi őrizetben tartott fiatalt a tetteiért javítóintézetbe küldené az egri járási ügyészség.
A vádirat szerint a Heves megyei Átány iskolájába járó, 14 és fél éves fiú ez év elején több súlyos bűncselekményt is elkövetett, egyik iskolatársa és a helyi iskola igazgatójával szemben.
Az egyik esetben megállította a faluban az iskolatársát, akit felszólított, hogy a mobiltelefonján keresztül küldjön neki zenét, amikor pedig a sértett közölte, hogy a telefonja erre nem alkalmas, a támadó kikapta a kezéből a készüléket, és közölte, hogy nem adja vissza, csak akkor, ha a nála gyengébb fizikumú sértett megverekszik érte.
A másik eset néhány héttel később történt a helyi iskolában, ahol az igazgató kérdőre a fiút, hogy miért nem tartja be az iskola házirendjét. Az agresszív tizenéves erre dühödten, trágár szavakkal támadt neki az igazgatónak, és fenyegető fellépéssel, tegeződve megfenyegette azzal, hogy beleveri a fejét a betonba. A sértett, mint közfeladatot ellátó személy, ekkor visszament az iskolaépületbe és kihívta a rendőröket, akik a vádlottat még aznap bűnügyi őrizetbe vették.
Az Egri Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja a fiatalkorút, akivel szemben javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt az illetékes bíróságnak.