Több mint hat évig bujkált
Magyar csalót szállítottak haza Thaiföldről
A gyanú szerint cégek ügyvezetőjeként több százmillió forint kárt okozott az a férfi, akit február végén Thaiföldön fogtak el a helyi hatóságok, majd március 10-én Magyarországra szállították.
2015.03.12 11:56MTIA férfi több mint hat éve bujkált, a Fővárosi Bíróság 2009-ben adott ki nemzetközi elfogatóparancsot ellene.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a gyanúsított 2007-ben kezességet vállalt két forgóeszközhitelre több mint 157 millió forint értékben, továbbá egy bányászati társaság ügyvezetőjeként 2008-ban több százmillió forint értékű hitelszerződést kötött - társával együtt - bányászati jog megvásárlására.
A hitel első részletét csupán a hitelszerződés meghosszabbítása érdekében fizették be, ám a fennmaradó összeget a nyomozás adatai szerint nem állt szándékukban visszafizetni a banknak.
A büntetőeljárásban a gyanúsítottak tartózkodási helyét a nyomozók nem tudták megállapítani, ezért a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellenük.
A most kiadott gyanúsítottat 2015. február 27-én fogták el a thaiföldi rendőrök, majd a férfit nemzetközi együttműködés keretén belül Magyarországra szállították.
A 47 éves gyulai férfival szemben a BRFK különösen nagy értékre elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - közölte a rendőrség.