Ketten megsérültek
Vízmentes ammónia került a levegőbe
Vízmentes ammónia került a levegőbe egy hajdúböszörményi élelmiszer-feldolgozó üzemben kedd délelőtt, a balesetben két férfi megsérült.
2014.12.16 15:14MTIA Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Madai Petra hadnagy elmondta: az üzem 32 négyzetméteres kompresszorházában karbantartást végeztek, a munkások a szárazammónia-csővezetékét javították, amikor a csavarkötések fellazítása után vízmentes ammónia áramlott a szabadba, és a két munkás súlyosan megsérült.
Az esethez a helyi és debreceni hivatásos tűzoltókat és a katasztrófavédelmi mobil labort is riasztották. A területet 50 méteres körzetben lezárták, és megkezdték az épület átszellőztetését.
A kompresszorház melletti főépületben harmincan tartózkodtak, de mivel a két épületrész nincs egybeépítve, a többi dolgozót nem fenyegette veszély - mondta el Madai Petra.
Pápai György, az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi regionális igazgatója az MTI-nek elmondta: a mentők egy súlyosabban és egy könnyebben sérült dolgozót vittek a debreceni Kenézy Gyula Kórházba.