16-65-ig
Drogbandára csaptak le a terrorelhárítók Budapesten
Öt kábítószer-kereskedőt fogtak el a Terrorelhárítási Központ kommandósai a főváros VIII. kerületében. A drogbanda tagjai között egy 16 éves fiatal, és egy 65 éves asszony is van.
2014.09.13 10:45HavariapressA Terrorelhárítási Központ műveleti egysége pénteken hajnalban józsefvárosi tartózkodási helyeiken fogták el az öt gyanúsítottat: egy 27 és egy 34 éves férfit, egy 26 és egy 65 éves nőt, valamint egy 16 éves fiatalkorút. A Homok utcai, Visi Imre utcai és József utcai lakásokban tartott házkutatások során a nyomozók fecskendőket, tűket, kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket, SIM kártyákat, mobiltelefonokat találtak. Egy kábítószergyanús anyaggal szennyezett vödröt és 222,9 gramm zöld színű növényi őrleményt is lefoglaltak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást az ügyben. Mind az öt gyanúsítottat őrizetbe vették, s kezdeményezték mindegyikük előzetes letartóztatását.