Szülővárosában
Kék festékkel mázolták össze Weöres Sándor szobrát
Megrongálták Weöres Sándor szobrát szülővárosában, Szombathelyen.
2013.12.02 15:49MTIIsmeretlenek kék festékkel mázolták össze a költő a Megyei Művelődési Központ és a Savaria Egyetemi Központ közötti sétányon lévő, bronzból készült szobrát, Veres Gábor szobrászművész alkotását.
Az MTI érdeklődésére Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, eddig nem érkezett hozzájuk feljelentés, de tudnak az esetről. Az idén, Weöres Sándor születésének századik évfordulóján ez már a második alkalom, amikor egy köztéren álló Weöres-szobrot megrongálnak.
Szeptemberben a Vas megyei Csöngén a Weöres Sándor emlékház előtt álló, szintén bronzból készül mellszobrot döntötték le, törték össze és lopták el tolvajok, akkor rövid időn belül elfogtak őket a rendőrök. A csöngei Weöres-szobrot újraöntik.
A költségekhez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egymillió forinttal járul hozzá, Segesdi György szobrászművész pedig honorárium nélkül vállalta a szobor ismételt elkészítését. .