Két férfi Szekszárdon

Gyerekrablással fenyegetőztek - tudták, melyik óvodába járnak a gyerekek

Gyerekeinek elrablásával fenyegetett meg egy szekszárdi nőt két Bács-Kiskun megyei férfi, akik ellen önbíráskodás miatt indult eljárás.

2013.01.11 11:01HavariaPress

Deák Balázs, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a testvérpár csütörtök este jelent meg a lakásban, megfenyegették az asszonyt, azt mondták neki, ha férje nem egyenlíti ki négymillió forintos tartozását, elrabolják gyermekeiket, hiszen tudják, melyik óvodába járnak.

A férj bejelentése után a rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították a bajai férfit, illetve egy Bács-Kiskun megyei kistelepülésen élő testvérét, akik szabadlábon védekezhetnek - tette hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.