Flóbert pisztoly, lőszerek voltak nála

Terrorelhárítók segítettek elfogni Salgótarjánban egy fegyverest

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével fogott el egy fegyverrel rendelkező férfit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken Salgótarjánban.

2012.08.24 15:10MTI

Dankóné Nagy Éva, a főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a főkapitányságra pénteken érkezett egy bejelentés, miszerint egy salgótarjáni férfi illegálisan lőfegyverrel rendelkezik. A rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársaival ellenőrizte a bejelentésben foglaltakat. Ennek eredményeként a TEK és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság akció alosztályának munkatársai elfogtak egy 69 éves salgótarjáni férfit. 

Otthonában, illetve a ház melléképületében a rendőrök a házkutatás során megtaláltak és lefoglaltak egy lőfegyverré alakított flóbert pisztolyt, továbbá 134 lőszert. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését a helyszínen elismerte. A férfival szemben visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a salgótarjáni rendőrkapitányság - mondta el a referens.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.